Intézményünk
Felvételi
Képzések
Tanév
Díjak és támogatás
Jogtár
Publikációk
Kapcsolat
Tanév
Egy inspiráló este
2018.11.30.
A Szent Pál Akadémia Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának szóbeli fordulója
Egy inspiráló este
A SZPA intézményi TDK-konferenciája
 
A Szent Pál Akadémia Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának szóbeli fordulójára 2018. november 30-án, pénteken este hat órától került sor. Az összegyűlt hallgatóság – mind nappali, mind levelező tagozatos diákok – a versenyzőkkel együtt izgalommal várták az érdekfeszítő előadásokat. A versenyzők írásbeli pályamunkáit már korábban opponensek értékelték, a verseny végső kimenetelét, s az országos fordulóra való továbbjutást az írásbeli és a szóbeli pontok összege határozta meg. A szóbeli fordulón való megmérettetés a versenyzők tizenöt perces Power Point előadásával kezdődött, amit a zsűri, illetve a közönség kérdésözönére adott válaszok követtek. A zsűri elnöke Prof. Dr. Rugási Gyula volt, tagjai pedig Prof. Dr. Grüll Tibor és dr. Kulcsár Árpád voltak. A verseny eredménye a következőképp alakult:
1. helyezett: dr. Surjányi Dávid és Surjányi Fanni: Jeruzsálem: civilizációk ütközőzónája – A Szent Város státusza és a vallásszabadság
2. helyezett:Megyesi Anna: Hősi példaképek a Marvel-univerzumban
3. helyezett:Lőwy Gábor: Tanulságok a 150. zsoltár kapcsán
A helyezettek oklevelet kaptak és pénzjutalomban részesültek. Az országos fordulóra a zsűri az első helyezett dolgozatát javasolta, értékes tanácsokkal látva el őket, a többi versenyzőt pedig dolgozatuk továbbfejlesztésére, kiérlelésére biztatta. A verseny remélhetőleg minden érdeklődőt inspirált, s a jövőben ők is versenyzőként vesznek majd részt a hasonló megmérettetéseken.
Publikálta: Horváth András
© 2011 Szent Pál Akadémia