Görbicz Tamás, a Budapesti Autonóm Gyülekezet vezető lelkésze 2018. május 21-én és azóta olyan tanításokat hirdet, amelyek a keresztények hitének lényegét, szívét támadják meg és kezdik ki. Tanításának lényege, hogy Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és vérének nem volt az Atya Isten irányában engesztelő funkciója, nem Isten igazságosságának követelményét elégítette ki, és nem Isten haragját vette magára helyettünk, hanem kizárólag a Sátán felé adott – annak jogtalan követelésére – váltságdíjat értünk vérével, mert Isten vérontás nélkül is adott volna bűnbocsánatot. Ez a felfogás úgy próbálja kihangsúlyozni Isten kegyelmét, hogy eközben határozottan megtagadja Isten igazságosságát, igazságszolgáltatás iránti igényét és örök Törvényének jogszerűségét.

A református, evangélikus, baptista, pünkösdi és más protestáns felekezetekhez tartozó teológusokat tömörítő Evangelikál Csoport Egyesület 2018. június 20. óta több alkalommal hívta fel Görbicz Tamás figyelmét arra (Márkus Tamás András), hogy tanítása súlyos eretnekség. A vitában azonban Görbicz Tamás kitartott álláspontja mellett, sőt azt újabb – a Szentírás egészét súlyosan félreértelmező – érvekkel próbálta meg alátámasztani. A vita kezdetén az a Hit Gyülekezetét érintő gyanú is felmerült, miszerint – 1998-ban a Hit Gyülekezetéből kivált – Görbicz Tamás a Hit Gyülekezetében tanulta volna ezeket az eretnek nézeteket, így egyházunk is érintetté vált a vitában.

Bár a vita során a későbbiekben az is kiderült, hogy ez a ránk vetülő gyanú nem igaz, fontosnak tartjuk a magunk részéről is egyértelműen kinyilvánítani, hogy egyházunk soha nem tanított hasonlót, sőt kezdettől mindvégig hangsúlyoztuk, hogy Jézus Krisztus az Atya Isten bűneink miatti igazságos haragját és büntetését vette magára helyettünk a golgotai kereszten, és vére nem a Sátán jogtalan követelését elégítette ki, hanem Isten színe előtt szerzett jogszerű, Isten igazságosságán alapuló engesztelést bűneinkért. Görbicz Tamás eretnek tanításai – melyeket a vita során további, hasonlóan hamis, a Biblia egészét félreértelmező állításokkal egészített ki (lásd alább a részletesebb összefoglalót) – a keresztény hit életmentő lényegét, legalapvetőbb tanítását, az evangélium központi igazságát tagadják meg, nem pedig valamilyen kevésbé lényeges részletkérdésben foglal el más álláspontot, ezért minden keresztény belső, szívbeli kötelezettsége ettől elhatárolódni. Görbicz tanítása az ókori Markión és a nyomában fellépő újmarkionita irányzatok (melyek többek között a 19-20. századi német protestantizmus egyes képviselői révén a nácizmus megalapozói voltak) eszméjének leglényegét elevenítik fel, így az egyetemes egyház minden irányzatának történelmi felelőssége figyelmeztetni mindenkit arra, hogy ez a tanítás az evangélium igazságának álságos megtagadása, egy idegen isten hirdetése, aki nem a Biblia által kinyilatkoztatott igazságos Isten, egy hamis istenkép emberi megalkotása és egy hamis vallási kultusz megalapozása, amely a benne hívő embereket megfosztja üdvözülésük lehetőségétől, az egyházban és a hívők hitében pedig súlyos zavart okoz.

Görbicz Tamást felszólítjuk arra, hogy tévtanítását ugyanolyan nyilvánosság előtt, mint amely előtt az elhangzott (YouTube) félreérthetetlenül és egyértelműen vonja vissza és kérjen bocsánatot érte, a Budapesti Autonóm Gyülekezet többi presbitereit, vezetőit és tagjait pedig arra, hogy, amennyiben ezt nem teszi meg, határolódjanak el tőle és tanításától, mert ellenkező esetben a közösség vezetőjével együtt végleg kiírják magukat a bibliai, valódi és hiteles kereszténységből nemcsak az emberek, de hitünk és az egyetemes egyház kezdettől fogva egységesen hirdetett hite szerint Isten előtt is.

Budapest, 2018. november 9.                                                    

                                                                             A Szent Pál Akadémia Teológiai Bizottsága
 
Részletes indoklás

Görbicz Tamás a vita során felhozott további érveléseivel számos más bibliai igazságot is kategorikusan megtagad: azt állítja,

hogy a Törvény alatti engesztelési nap nem Isten bűnök feletti haragjának és büntetésének kiengesztelését szolgálta, hanem pusztán a Szent Sátor (Templom) rituális megtisztítását és újraszentelését, és hogy maga az „engesztelés” szó igazi jelentése pusztán csak „megtisztítás”, „felszentelés” (ez a szó eredeti jelentésének minden alap nélküli megtagadása, mivel annak ilyen jelentései csak átvitt értelemben lehetségesek);

hogy az Atya és Fiú csupán a Sátán minden igazságos jogalapot nélkülöző követelését elégítette ki a Megváltással (ebből az következik, hogy az ószövetségi véráldozatok Ábelétől Ábrahámon át a mózesi áldozati rendszerig nem Istennek, hanem a Sátánnak bemutatott jogalap nélküli áldozatok voltak, és maga a Megváltás is – vagyis mind a zsidó nép, mind maga Isten voltaképp „sátánista”, és Isten alárendelte magát a Sátán jogtalan követelésének, és igazságtalan kompromisszumot, üzletet kötött vele érdekükben);

hogy Jézus Krisztus szenvedései a kereszten és a kereszt előtt nem Isten, hanem a Sátán jogtalan akaratából történtek, és nem voltak a Megváltás szükséges és jogos elemei, mert Isten ezeket nem követelte meg (ez nyíltan megtagadja a Zsidó-levél szinte egész tartalmát, és számos más erre vonatkozó igehelyet);

hogy Jézus Krisztus nem engesztelő áldozat, hanem csak az engesztelés fedele (számos erre vonatkozó igével ellentétben);

hogy Istennek semmibe sem kerül a megbocsátás, azaz nemcsak nekünk van ingyen, hanem Neki is, így Jézus vére egyedül a Sátánnak adott jogtalan váltságdíj (ebből következik, hogy a Sátánnak adott jogtalan, nem igazságon alapuló áldozat történt az Ószövetségben a Szentek Szentjében az Újszövetségben pedig magában a Mennyben is – Zsidó 9:11-26);

hogy Istent nem Jézus Krisztus szenvedései és vére engesztelte ki, hanem pusztán csak Jézus hite;

hogy a bűnnek nem az a lényege, hogy sérti Istent;

hogy Isten azért „üzletelhetett” az igazságos jogalap nélkül követelőző Sátánnal, mert Isten azzal üzletel, akivel akar;

hogy Istennek lehetséges bűnös állapotban is tetszeni, ha a bűnösnek van hite;

hogy az Isten előtti engesztelés szükségessége „a kereszténység legsúlyosabb tévedése”;

hogy Jézusnak nem kellett kielégítenie Isten igazságosságát engesztelő halálával, mert „Isten igazságossága azt jelenti, hogy Isten igaznak bizonyult akkor, amikor hitt az emberben”;

hogy Istent a mi hitünk engesztelte ki, békítette meg (nem Jézus Krisztus szenvedése, halála és vére);

hogy a bűn lényege nem az Isten elleni engedetlenség;

hogy a Jézus Krisztus engesztelő áldozatáról szóló eredeti keresztény tanítás „egy kegyetlen, pogány istenkép, ami meggyilkolja a hitet. A római császárok voltak ilyenek és nem Izrael Istene”;

hogy sem az ó-, sem az újszövetségi áldozati vér nem a bűnök bocsánatáért ömlött ki Isten előtti engesztelésül, hanem pusztán a szövetség megkötését érvényesítette, illetve „nem a bűnért önmagában volt, hanem a szövetség megszegéséért”, „a nem zsidó nemzetek folyamatosan követték el a bűneiket, és soha sem engesztelték érte Istent, és ezt Isten nem is követelte meg tőlük, csak a szövetség népétől. Ez mutatja, hogy nem a bűnt tették jóvá, hanem a szövetség megszegését”, „az áldozat sokkal inkább szolgálta azt a célt, hogy “visszaszentelje” a szövetségbe a vétkest, mint sem azt, hogy Istent engesztelje... De fontos leszögezni, hogy csak azokról van szó, akik a Törvény alatt voltak, vagyis a körülmetélés szövetségébe tartoztak… Ezt az elvet nem lehet kiterjeszteni a pogányokra és pláne nem az újszövetségre”.

Görbicz Tamás és a Budapesti Autonóm Gyülekezet vele egyetértő vezetőségének mindezen állításai súlyosan tagadják a Szentírás legalapvetőbb igazságait és számtalan konkrét igét, a teljes Bibliát egy olyan „értelmezési mátrixba” helyezik át, amely teljesen idegen annak eredeti üzenetétől és önmagáról adott értelmezésétől, egy olyan idegen istent hirdetnek meg, aki az igazságtétel mellőzésével is bűnbocsánatot ad, azaz maga dúlja fel az általa teremtett világmindenség igazságosságának rendjét, nem ad elégtételt a bűn sértettjének és a bűn által feldúlt világrendnek, hanem kizárólag a bűnös érdekeit nézi (mintha a bűn egyedül a bűnösnek magának ártana), anélkül, hogy a jogosság iránti igényt kielégítené, ezt az igényt pusztán sátáni igénynek, alaptalan vádnak minősíti, implicit következtetéseiben az egész ószövetségi áldozati rendszert lényegében sátánizmusnak minősíti, és voltaképpen az ókori Markión és az újkori német protestantizmus újmarkionita irányzatának a nácizmus által is ideológiai alapul vett eretnek tanításának leglényegét éleszti újra. Érveléseiben rengeteg konkrét és nyilvánvaló igét figyelmen kívül hagy, héber-görög szómagyarázataiban teljesen alaptalan és önkényes valótlanságokat állít, logikai csúsztatások tömegét alkalmazza, hasonlatai hamisak, önmagában is ellentmondásos és irrealizmusoktól hemzseg. Azzal, hogy a Biblia Istenénél egy látszólag „jobb”, „kedvesebb” istenséget hirdet, miközben Őt Magát „vérszomjasnak” állítja be, egy hazug, irreális és az igazságosság eszméjét megtagadó „csalétket” kínálva a valóságosan megtérni nem akaró bűnösöknek, a bűbájosság (kedvességgel való manipuláció) okkult bűnét is elköveti, a szeretet mindenek felett álló igazságát meghamisítja, szembefordítva azt az igazságosság és jogszerűség eszméivel, amelyek Isten trónszékének erősségei, ezzel meg akarja rendíteni az emberiség erkölcsi rendjét, és a bűnösöktől megvonja egyetlen lehetséges megmenekülésük reális útját, miközben egy irreális illúzióval kecsegteti őket.

Függelék

Görbicz Tamás állításait és a vitát részletesen lásd itt:

1. http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/06/28/krisztus-valtsaghalalanak-ortodox-es-heterodox-ertelmezesei/
2. http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/07/03/krisztus-halalanak-ortodox-es-heterodox-ertelmezesei-ii/
3. http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/10/05/krisztus-valtsaghalalanak-ortodox-es-heterodox-ertelmezesei-iii/
4. http://divinity.szabadosadam.hu/?p=20866
5. http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/11/07/interju-ruff-tiborral-krisztus-engesztelo-aldozatanak-jelentosegerol/
6. http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/09/17/vigyazat-tevtan-krisztus-helyettesito-engesztelo-halalanak-reformatori-evangeliumi-ertelmezese-martyn-lloyd-jones/

Répás László klasszika-filológus és teológus, a Szent Pál Akadémia oktatója kiegészítése: 
Az engesztelésre vonatkozó görög szavak exegézise az Újszövetségben
 
Hilaszkomai (ἱλάσκομαι): Medialis: jóindulatúvá tesz vkit maga iránt; kiengesztel vkit; megbékít, lecsillapítja haragját; bűnhődik vmiért; Passzív: kiengesztelődik, elfogadja az engesztelést,  lecsillapodik, jóindulatúvá válik vki iránt.
 
Lk 18,13. A vámszedő imája: „Isten, légy irgalmas (hilaszthéti = fogadd el az engesztelést, engesztelődj/engeszteltess ki irántam) nekem bűnösnek.”
A vámszedő tehát nemcsak azt kérte Istentől, hogy könyörüljön rajta, hanem engesztelő áldozatért könyörgött, a megigazulás jogalapjáért, ezért mondhatta Jézus, hogy megigazulva (dedikaiómenosz) ment haza, mert nem a saját tetteiben bízott, hanem azért a közvetítő személyért könyörgött, aki kiengeszteli az Atya jogos haragját, vagyis a Krisztusba vetette a bizalmát, és megértette az engesztelő áldozat lényegét:
- Ő maga mellét verte, vagyis bánkódott bűnei miatt, de nem akarta ezeket vallásos vagy egyéb „jócselekedetekkel” jóvátenni, tudomásul vette a bűn falának tényét, és tisztában volt saját valós helyzetével;
- Istenről sem gondolta azt, hogy a megoldást az jelenti, ha Isten egyszerűen megbocsát neki, vagyis irgalmat gyakorol, „csak úgy elengedi a bűnét, mert úgyis ez a dolga”; ezt a hilaszthétiige passzív alakja mutatja, hogy az Atya nem magától engesztelődik ki, hanem valaki másnak kell kiengesztelnie Őt, Ő "kiengeszteltetik".
- Felismerte a közvetítő, helyettesítő áldozat jelentőségét. A jeruzsálemi Templomban csak az imádkozhatott, aki áldozatot is hozott, az ún. „Izraeliták Udvarában”, azaz a Templom szent területéhez tartozó Udvar (Pitvar) belső terében áldozathozatal nélkül nem volt engedélyezett az imádkozás: „Senki ne jelenjen meg üres kézzel előttem.” Az imádkozó csak addig tartózkodhatott ott, amíg áldozata el nem égett az oltáron, utána távoznia kellett. Bűnért való áldozat esetében csak az állat zsírját (bővölködés, fölösleg), epéjét (keserűség) és veséit-mellékveséit (tudatalatti és a stresszhormont termelő mirigy) égették el, ez nem tartott hosszú ideig, mivel a zsír jól ég (a tűz fellángolása a zsírtól a Szentlélek fellángolását jelképezi), valamint a papok, akik az állat felett elhangzó bűnvallást meghallgatták, megfőzték és megették a húsát (megemésztették a hallottakat, jelképesen átvették a bűn terhét, miután a vért a Szentek Szentje irányában fröcskölték) ugyanott, az Udvarban (ez legfeljebb 1-2 óra). Ha a bűnvallás nem szívbeli megtérésből volt, a bűn terhe visszaszállt a bűnösre („a bűnösöket megcsúfolja a bűnért való áldozat”).
 
Tehát ez a vámszedő már az engesztelő áldozatra tekintett, ezért igazult meg (dikaioszüné: jogszerűvé, igazságossá vált, mert diké: jog).
(A farizeus és a vámszedő magatartása egyébként Káinnak és Ábelnek az áldozatról, illetve annak az Istenhez való közeledésben betöltött szerepéről való látását tükrözik. A farizeust „megcsúfolta” bűnért való áldozata.)
 
Ugyanezt erősíti meg a Zsidó 2,17, a hilaszkomai ige másik előfordulása, miszerint Jézus Krisztus azért lett mindenben hasonló hozzánk, hogy tökéletes engesztelő áldozatot mutasson be (hilaszkeszthai) bűneinkért Isten számára.
 
János 1. levele két helyen is úgy említi Jézust, mint aki engesztelő áldozat (hilaszmosz) a bűneinkért. (1Ján 2,2; 4,10)
 
Hilaszmosz(ἱλασμός): kiengesztelés, engesztelő áldozat;
A Septuaginta az Engesztelés Napját hémera hilaszmu-nak fordítja (3Móz 25,9) tehát a hilaszmosz megfelel a héber kippur-nak, amelyet szintén engesztelésnek, engesztelő áldozatnak fordítanak, de a héber szó szoros összefüggésben van a váltságdíj, és a helyettesítő áldozat fogalmával is; a vele rokon kóper szót váltságdíj értelemben használja a 2Móz 30,12,(Izrael fiainak fél siklust kellett életük váltságdíjaként (kóper nefes) fizetni; valamint az Ézs 43,3-ban maga az Úr mondja, hogy Izraelért Egyiptomot adta váltságdíjul (kafreha).
Az előbbi igével (2Móz 30,12) ellentmondani látszik a Zsolt 49,8, amely szerint senki nem adhat váltságdíjat (kófer) atyjafiáért, illetve saját lelkéért, de ha a szakasz további verseit is megvizsgáljuk az eredeti szöveg és más fordítások alapján, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy itt arról a váltságdíjról van szó, amely örökre, véglegesen kiválthatja az ember életét a halál és a romlandóság fogságából, nem pedig arról, amely évről-évre, Engesztelés Napjától Engesztelés Napjáig váltságdíjat, haladékot adott, mint például az Engesztelés napi áldozat, ill. az engesztelési pénz által (amelyet még Jézus idején is szedtek a kétdrachmaszedők Mt 17,24). Egyes fordítások a 8-9. verset úgy adják vissza, hogy „Senki nem válthatja ki atyjafiát, és nem is adhat érte váltságdíjat Istennek (lelkük váltságdíja ugyanis drága, az örökkévalóságra nem elég) ahhoz, hogy örökké éljen és ne lássa meg a sírgödört.” Károli itt megengedő mondatot használ „még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört.” A mondat tehát azt jelenti, hogy ember nem adhat váltságdíjat, engesztelést a másikért, mert eredendő bűnössége miatt élete alkalmatlan erre, hanem csak Isten adhat, Fiának bűntelen vére által, amelyre előremutattak az ószövetségi áldozatok. 
 
A fenti értelmezés feloldja az említett ellentmondást, mert rávilágít, hogy az emberi önfeláldozás, az engesztelés napi áldozatok, az engesztelési pénz nem az örökkévalóság szempontjából jelentett megoldást, hanem ideiglenes haladékot jelentett, ahogyan erről a Zsidó levél is beszél. Ezzel harmonizálható az az értelmezés is, amely a héber kippur szó gyökét, a kafar-t a befed, elfed, betakar jelentés felől közelíti meg (ami a kafar alapige alapjelentése!), mivel az Engesztelés napi áldozat valóban csak egy évre elfedte, de nem örökre törölte el a bűnöket, hiszen arra csak egy tökéletes és hibátlan életet tartalmazó vér alkalmas. Ezt még ugyanebben a zsoltárban megfogalmazza maga Dávid is: „Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, amikor az megragad engem.”(15. vers).
 
Az ószövetségi engesztelésben tehát benne van az ideiglenesség, de már előremutat a tökéletes főpap tökéletes helyettesítő áldozatára.
 
A főpap az Engesztelés napi áldozat vérét az engesztelés fedele (kappóret, hilasztérion) fölé hintette, amely egyben a frigyláda fedele is volt. Ugyanezzel a szóval jelölték az engesztelő áldozatot is.
 
A Zsidó levél 9,5 frigyláda fedelével kapcsolatban használja a hilasztérion szót az ószövetségi istentisztelet leírásánál. A fedélnek nevéből adódóan a fő funkciója az engeszteléssel, az engesztelő áldozat vérével függött össze, és e fölött jelent meg az Úr, és szólt Mózeshez a dicsőség felhőjéből.
 
A Róma 3,25 viszont magát Jézus Krisztust nevezi engesztelésnek, engesztelés fedelének (hilasztérion): „hiszen mindannyian követtek el bűnt, meg vannak fosztva Isten dicsőségétől, és ingyen az Ő kegyelméből válnak igazakká a váltságdíj (apolütrószisz) által, amely Krisztus Jézusban van; akit az Isten tett ki közszemlére engesztelésül (hilasztérion) – amely az Ő vérébe vetett hit által működik –, hogy bemutassa igazságosságát a korábban elkövetett bűnök elengedése által az Isten fegyverszünetében, igazságosságának bizonyítékául a mostani időszakban: hogy Ő maga igazságos legyen, és igazzá tegyeazt is, aki a Jézusba vetett hitből való.” 23-26. vers (SZPA ford.)
 
Ebből az igéből úgy tűnik, hogy a Krisztus engesztelő áldozata leginkább Isten igazságosságával, az isteni joggal állt összefüggésben (az idézett versekben az igazságos, igaz, igazságosság szavak valamelyike ötször fordul elő, míg a kegyelem csak egyszer), tehát az engesztelő áldozat tette lehetővé, hogy az Atya igazsága ne csorbuljon, amikor kegyelmet ad, és igazzá nyilvánít megtérő bűnösöket.
 
Azonban az engesztelés mégsem csupán egy jogi eljárás része, amelyben az engesztelést végző áldozatával kiegyenlítette az Atya követelését, amely a bűneink miatt állt fenn, hanem már az ezzel kapcsolatos kifejezések további vizsgálatából kiderül, hogy az engesztelés az igazságosság, az igazzá válás mellett megalapozza a felszabadult örömöt ésvidámságot is mind az Isten, mind pedig az ember részéről.
 
Az engeszteléssel kapcsolatosan eddig tárgyalt három görög szó (hilaszkomai, hilaszmosz, hilasztérion) ugyanis egy tőből származik másik két, az Újszövetség által szintén használatos kifejezéssel, és ez a rokonság igencsak beszédes jelentőségű.
 
A szavak gyöke a hilaosz (ἵλαος) kifejezés, amelyet a Szentírás nem használ ugyan, de jelentésében tetten érhető, hogy a két szócsalád valójában összetartozik. A hilaosz szó a következőket jelenti: jóindulatú (Isten), barátságos; vidám, jókedvű. Ebből a szóból két másik kifejezés származik, amelyeket viszont használ mind a Szeptuaginta görög fordítás, mind az Újszövetség. Az engesztelést jelentő görög szó e gyöke világossá teszi, hogy Isten haragját/büntetését az áldozat jóindulattá, barátsággá, vidámsággá teszi, azaz megbékítiIstent.
 
A szónak nincs köze a Görbicz Tamás által hangsúlyozott megtisztítás, felszentelésfogalomköréhez sem a görögben, sem a héberben.
 
Ez a két szó a hilarosz (ἱλαρός) és a hilarotész (ἱλαρότης). A hilarosz jelentése: vidám, jókedvű; a 2 Kor 9,7 szerint az ilyen, vagyis a vidám, jókedvű adakozót szereti Isten; a hilarotész pedig vidámságot, jókedvet, felszabadult örömöt jelent, amelynek a Róma 12,8 szerint az irgalmas, irgalmat gyakorló ember fontos jellemvonása kell, hogy legyen.
 
Az engesztelés gyümölcse tehát nemcsak az isteni igazságosság kielégítése és az áldozatban hívő ember igazzá nyilvánítása, hanem az engesztelés felszabadult örömöt, vidámságot is eredményez annak eredményeképp, hogy az ember felszabadul a bűn súlya alól, és már örömmel tud feltekinteni Teremtőjére, a menny többé nem réz és vas felette, hanem a kegyelem székét látja ott, ahol érte is engesztelést szerzett a Melkisedek rendje szerinti Főpap.
 
Ezzel bátorítja Jóbot is az egyik barátja a Jób 22,26-ban: „[ha megtérsz a Mindenhatóhoz...] Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arcodat Istenhez emeled. (a Szeptuaginta szerint: vidáman (hilarósz) tekintesz fel az égre).
Bizonyára ezzel függ össze az is, hogy a Jóm Kippur engesztelő áldozatát a Sátorok Ünnepe követte, amellyel kapcsolatban az 5Mózes 16,14-15-ban kétszer is hangsúlyozza az ige, hogy Izrael fiai örvendezzenek, sőt, nagyon örvendezzenek. Ez a bűn és a büntetés alól felszabadult szív öröme, amely örömmel, és a hálás szív természetes válaszaként hozza a szabad akarat felemelt áldozatait az Úrnak. Ez a magyarázat arra is, hogy az adakozó miért legyen vidám (2Kor 9,7-ben): mert az adakozás, mint szabad akaratból adott önkéntes áldozat csak az engesztelő áldozatra alapulhat, csak az tud vidám, örömteli szívvel, hálából adni, aki tudja, hogy Jézus Krisztus nagy engesztelő áldozatának mindenét köszönheti.