A Hit Gyülekezete az újkori reformáció egyik magyarországi képviselője, létrejöttét, működését alapvetően meghatározza a Szentháromság harmadik személye, Isten Szelleme, ami összeköti a közösséget a századunkban létrejött pünkösdi-karizmatikus mozgalommal. Az egyház elfogadja a korai kereszténység és a reformáció, valamint más, a kereszténységet előbbre vivő megújulási mozgalmak eredményeit és szellemi-erkölcsi értékeit. Napjainkban ez a megújulási folyamat világszerte új lendületet kapott, amely egyaránt érinti a hagyományos keresztény felekezeteket, valamint pünkösdi és karizmatikus egyházakat.
A Hit Gyülekezete 1979-ben jött létre. A független pünkösdi-karizmatikus közösség a pártállami években csak illegalitásban tudta az istentiszteleteit megtartani. Rendezvényeit, vezetőit a kommunista titkosszolgálat megfigyelés alatt tartotta. Ennek ellenére 1989-re a gyülekezet létszáma már elérte a 2000 főt.
1989-ben az állam a Hit Gyülekezetét az 1895. XLIII. törvénycikk alapján elismert vallásfelekezetté nyilvánította.
1998 óta az egyszázalékos felajánlások alapján a Hit Gyülekezete a negyedik legtámogatottabb egyház Magyarországon. A gyülekezet istentiszteleteit rendszeresen látogató hívek száma meghaladja a 70 ezer főt.
A Hit Gyülekezete az önfenntartó egyházmodell híve. Az egyszázalékos adófelajánlásokon, az iskoláknak járó normatívákon és az esetleges pályázaton elnyert támogatásokon kívül más állami támogatást nem vesz igénybe.
Az egyháznak mintegy háromszáz közössége működik szerte az országban és a határokon túl. Valamennyi szomszédos országban vannak helyi közösségei, továbbá Németországban és az Egyesült Államokban is.
Kapcsolódó hivatkozások: