A hálaadó emberek ugyanazon a nehézségeken mennek át, mint a morgolódó emberek, csak másképpen: Isten szeretett gyermekeiként, azaz folytonosan megõrízve fiatal optimizmusukat.
Nem valóságidegen illúziók keltik bennük a plusz erõt, hanem a hálaadás által átélik azt, hogy "velük az Isten", vagyis élvezik a mennyei Atya jelenlétét, kegyét, szellemükbe közvetített erejét, örömét - még akkor is, ha külsõ állapotuk, helyzetük semmivel sem jobb másokénál. A hálaadással valóban »be lehet nyitni« Isten tornácaiba, el lehet indulni jóságának megismerésében és hamarosan érezni, ízlelni is fogja az ilyen ember ezt a jóságot, amely nem illúzió és nem abból fakadó sovány emberi vigasz, hanem mennyei erõ, valóság, nagyobb, mint a földön átélhetõ bármely szenvedés.
