
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2022 novemberében ismét megrendezi a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a „Magyar Tudomány Ünnepe 2022” című országos és határon túli programsorozatot. A Szent Pál Akadémia (SZPA) az idén ismét egy konferenciával csatlakozik a jeles eseményhez, amelynek címe:
"A bibliai világkép felbomlása: új paradigmák".
Az európai kultúrát – legalábbis a felszínen – mindmáig meghatározó bibliai tradíció valószínűleg végleges felbomlása még az elvben „ideológiasemleges” tudományszakokat is befolyásolja valamilyen módon, a társadalomtudományokat pedig hatványozottan. Intézményünk arculatának megfelelően elsősorban a (keresztény) teológia és nyolc különféle tudományszak viszonya alapján kíséreljük meg feltárni a modern Biblia-tudomány, valamint egy-egy új tudományos paradigma viszonyát. A tervezett előadások – többek között – a mesterséges intelligencia kutatás, az elméleti fizika, vagy éppen a közgazdaság-tudomány, illetve a filozófia, a történettudomány sajátos szemlélői horizontját tekinti kiindulópontnak a sok tekintetben „legitimációs kérdésnek” is minősülő módszertani megfontolások megismertetését illetően.
A rendezvény időpontja:
2022. november 25 péntek, 10 óra
A rendezvény helyszíne:
Szent Pál Akadémia Főépület (1103 Budapest, Gyömrői út 69.) és
online közvetítés az SZPA YouTube csatornáján élőben
A helyszínén történő részvételhez regisztrálni itt lehet.
Kapcsolattartó: Polgár Stefánia, polgar.stefania@szpa.hu
A konferencia tervezett programja:
Mi, s mi nem a mesterséges intelligencia?
Szilágyi Gyöngyi, ELTE, TTK, Logika Tanszék
A globális válságok értelmezésének új paradigmái
Bohács Zoltán, közgazdász, lelkész
Migrációs útvonalak Európába
Besenyő János, egyetemi tanár, NKE
A bibliakritika kritikája
Ruff Tibor, főiskolai tanár, SZPA
Apokalipszis most?! – avagy a történetírás vége
Grüll Tibor, egyetemi tanár, PTE, SZPA
A nemzetközi jog színeváltozása a nemzetállam őszinte sajnálatára - Izraeli esettanulmány az államközi jogrend átalakulásáról
Surjányi Dávid, nemzetközi jogász, Közel-Kelet kutató, HUJI, ELTE
A filozófia metafizikátlanítása
Rugási Gyula, egyetemi tanár, OR-ZSE, SZPA
Misszió: a jövő történelme – régi és új paradigmák
Rákóczi István, egyetemi tanár, ELTE, SZPA