A Magyar Tudomány Ünnepe a Szent Pál Akadémián 2026
A rendezvénysorozat idei mottója:
„Szabadság és determinizmus a tudományban és a világvallásokban”
tudomány ünnepe

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2026 novemberében újra megrendezi a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a „Magyar Tudomány Ünnepe 2026” című országos és határon túli programsorozatot, amely a tudományos kutatás szabadságának kérdése köré szerveződik. A Szent Pál Akadémia (SZPA) az idén ismét egy konferenciával csatlakozik a jeles eseményhez, amelynek címe:

„Szabadság és determinizmus a tudományban és a világvallásokban”

Miként a mai tudományipar megannyi szegmensében – különösen pedig a természettudományos kutatóközösségek körében –, természetes módon merül fel a tudósi lelkiismeret, illetve felelősség kérdése, valamint a külső intézményi, illetve a jogalkotói/állami szférához való viszony. Hatványozottan igaz ez a klasszikus (keresztény) teológiai intézményekre, ahol a hitbéli és vallási megfontolások elvben legalábbis szemben állhatnak a liberális szabadságeszménnyel.
Az SZPA különböző tudományterületeket képviselő oktatói – bölcsészek, természettudósok és jogászok – egyrészt a kutatás szabadsága és az egyéni hitbéli meggyőződés közötti viszonyt járják körül, másrészt retrospektív áttekintés keretében értelmezik a nagy világvallások, illetve az európai tudományosság szabadságról és determinizmusról alkotott felfogásait. Az előadók saját egyéni megfontolásaik alapján mutatják be témájukat.
A konferenciát hibrid eseményként rendezzük meg, így az előadások nem csupán a helyszínen, hanem online közvetítéssel a szélesebb nyilvánosság számára is követhetőek lesznek. Az előadások tervezett időtartama 25 perc, elhangzásuk után a helyszínen jelenlévők számára rövid diszkusszióra nyílik lehetőség.


A RENDEZVÉNY IDŐPONTJA
2026. november 13. péntek, 10 óra

A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE
Szent Pál Akadémia Főépület (1103 Budapest, Gyömrői út 69.) és
online közvetítés az SZPA YouTube csatornáján élőben
https://youtube.com/live/d1xgfQbG7YQ?feature=share

REGISZTRÁCIÓ A HELYSZÍNEN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELHEZ
https://forms.gle/B7CHZgBd4yfu54zm6

KAPCSOLATTARTÓ
Kochán Alexandra, titkarsag@szpa.hu
 

A konferencia tervezett programját később tesszük közzé.